Nyeső Mari

Fellép a nagykanizsai Igricfesztiválon 2011. június 12-én, 16.30 órakor


Fellép a nagykanizsai Igricfesztiválon 2011. június 20-án, 16.00 órakor

Egy régi ismerős, a hazai zenei élet igazi egyénisége, folkkal, jazzel, városi dalokkal, sok humorral. Most, mint máskor is, akusztikusan, azonban különlegességekkel és vadonatúj szerzeményekkel.

Nyeső Mari a hazai zenei porond másokkal nehezen összetéveszthető különleges egyéniségeinek egyike, akinek egyedülálló, folkos, jazzes, városi-szong keretbe álmodott dalait és humoros, gyermeki látásmóddal, öniróniával és életszeretettel átitatott stílusát három album, az 1992-es Nyeső és a 2002-es Az én kis bigbandem és az aktuális, a 2009-es Meteorológus őrzi.

Az autodidakta gitáros-énekes tizenegy évesen a Fehérvári Dalos Találkozón tűnt fel, ahol rögtön díjat is nyert. Tizenöt évesen pár dalát rögzíthette a Magyar Rádióban, majd kislemeze is megjelent a Hungarotonnál. Ezután azonban évekig nem nagyon lehetett róla hallani; végül 1992-ben jött ki rég várt bemutatkozó albuma. Az elmúlt évek alatt koncertezett egy szál gitáros műsorával és teljes zenekarral, s a „nyesőmari-dalok” mellett írt zenét gyermekek számára készült színdarabokhoz is (Spárga Tengeralattjáró, Ilka Titka, Róbert Gida És Barátai).
(www.mr2.hu)

Leave a Reply

 

 

 

You can use these HTML tags

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

2011