Bástya zenekar

Többszólamú citerajátékkal a zenekar a hagyományos vonószenekarok hangzásvilágát adja vissza, ennek megfelelően prim-, tenor-, és bőgőciterát használnak. Műsoraikban elsősorban a magyarlakta vidékek népzenéjét szólaltatják meg.


Fellép a nagykanizsai Igricfesztiválon 2010. június 18-án, 18.30 órakor

Zenekarunk 1999-ben alakult. Kilenc tagunk a Duna magyarországi és szlovákiai oldalán, öt különböző helyén él. Ami összeköt minket, az az együtt muzsikálás öröme, a magyar népzene, és hangszerünk, a citera szeretete. A kezdetektől törekszünk a népzene eredeti hangzásának hű tolmácsolására. Emellett igyekszünk a hangszer lehetőségeit minél jobban kihasználni, és olyan zenéket is játszani, amelyek citerára jól átültethetőek. Aki először vesz a kezébe Bástya lemezt, elcsodálkozhat a hangzáson, ami nem a citerazenekarokat, sokkal inkább a vonós zenét idézi. Ma már több zenekar is próbálkozik citerán minél sokszínűbb zenét játszani, minél több népzenei terület zenei hagyományát megszólaltatni. Mi is ezt tesszük, és bízunk abban, hogy az általunk játszott muzsika értéket közvetít – az élő, folyamatosan változó népzene sokszínűségét. Szeretnénk, ha a lemezen hallható zene utat találna a fülekbe és a szívekbe, és minél többen hallgatnák, úgy, mint ma élő kultúránk egy részét.
(Részlet az együttes honlapjáról - www.bastyazenekar.hu

Leave a Reply

 

 

 

You can use these HTML tags

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

2011